top of page
Keresés
  • utcafront

Az Utcafront sikeresen átvészelte a vírus első hullámát

Az idei évet - de ettől az évtől valószínűleg a továbbiakat is - erőteljesen meghatározta, és meghatározza a koronavírus megjelenése. A világjárvány - pandémia - Magyarországon jelentősen enyhébb mértékben terhelte meg az ország szociális és egészségügyi rendszerét, mindettől függetlenül azonban kiemelt veszélyt jelent egy ilyen helyzet az olyan bentlakásos, időseket is ellátó intézmények lakóira, mint amilyen az Utcafront integrált intézményi keretek között működő nappali melegedője és éjjeli menedékhelye is.

Az EMMI által kiadott ajánlásokat folyamatosan szemmel tartva és alkalmazva, mint például a látogatási tilalom bevezetése volt, vagy a rendkívüli higiénés szabályok ajánlásai, igyekeztünk a legnagyobb biztonságra törekedni az intézményben. Átszerveztük a lakószobákat, lehetőséget biztosítottunk egy nyitottabb, és egy zártabb szolgáltatás igénybevétel elérésére, a higiénés szabályokat folyamatosan hirdettük, és ellenőriztük azok betartását.

Ezzel egy időben a munkába járás és szolgálati idők átszervezésével is igyekeztünk a infektológiai kockázatokat minimalizálni, az irodai munkákat a veszélyhelyzet időszakában home office-ban végeztük, a bejáró kollégák beutazását is megszerveztük, hogy kiküszöböljük a BKV járatok kockázatait is.

A járvány első hullámának lecsengésével az intézmény fokozatosan visszaállt a megszokott működésére, azonban számos higiéniai intézkedés és szabály érvényben maradt: A bejáratnál kötelező kézfertőtlenítés, távolságtartás, amennyire lehetséges, gyakori kézmosás, ajtókilincsek gyakori fertőtlenítése naponta többször is.

Az első hullámot így sikeresen átvészeltük, a várható második hullám megjelenésével hasonló intézkedések megtételére készülünk, hiszen az Utcafront elsődleges célja, az élet védelme egy ilyen helyzetben is kötelez minket.





22 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Utcafront Menedék Hajléktalan Személyek és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye

bottom of page